Gyógyuljon Ön is a PADMA termékek fogyasztásával!

padma basic

padma basic

Amennyiben elváltozás áll fent és a betegség felüti a fejét, úgy tradicionálisan a három méreg valamelyike kezd el dolgozni a szervezetben. Érdekes megfigyelni annak a jelenségnek is a meglétét, amely Európában még csak most honosodott meg, Tibetben azonban már évszázadokkal ezelőtt felismerték a jelentőségét és ez nem más, mint a különböző pszichoszomatikus okok és kockázatok szerepei egy-egy betegség kialakulásánál. Maga a gyógyítás négy fázisból áll és ezeknek a komplett alkalmazása jelent egy bizonyos terápiát. Tehát általánosságban elmondható, hogy a tibeti gyógyászat nem csak a testre, de a lélekre is erős hangsúlyt fektet. Mivel egyik sem létezhet a másik nélkül és szimbiózisban kell a gyógyítást végezni, mert csak így lehetséges a siker. A sikeres gyógyítást segítik elő a PADMA termékek, amelyek természetes alapanyagból, tibeti gyógynövények hatóanyagaiból készülnek. Használja Ön is, keresse a pranashop.hu webáruház kínálatában!

Olvasmányok a szeretetről

füstölőtartó

füstölőtartó

Nemrég elég kemény korszakon mentem keresztül. Szerencsére volt segítségem, hiszen az édesanyám mindenben támogatott. Ő mondta nekem azt, hogy kezdjek el vele jógára járni, és tanuljak meg meditációs technikákat is. Minden nap adjak hálát valamiért, hiszen a szorongást leginkább ez törli el. Ajánlott egy mesés webshopot, amely munkatársainak is nagyon hálás vagyok. A PranaShop.hu Webáruházból ugyanis 100%-ig eredeti termékeket tudtam rendelni, amik azóta is mindig jó kedvre derítenek. Valahogy nyugtató hatásuk van. A meditációs ülőpárnám, a Buddha szobrom, a gyönyörű füstölőtartóm és persze a finom illatú füstölőim, valamint a szépséges ajtófüggönyöm is mindig rádöbbent, mennyire szép is az élet. Csak rájuk nézek és valóban jobban érzem magam. Azóta rengeteget olvastam a szeretetről és gyógyulásról is, és tapasztalat, hogy az ember bármelyik gödörből kimászik, ha ki akar és van hite mindehhez. Köszönöm.

Autentikus buddhista kellékek hazai webshopja

Zöld Tara szobor

Zöld Tara szobor

Szeretem a PranaShopot. Azért, mert mióta innen rendelem, a 100%-ig eredeti, autentikus, buddhista termékeket, rengetegen megdicsérték az otthonomat. Többen azt is megjegyezték, hogy olyan vagyok, mint akit kicseréltek. Hát persze, hogy így van, hiszen szedem a PADMA Basic, egészségmegőrző kapszulák egyikét, és még csak a fele fogyott el a doboznak, de sokkal jobban érzem magam. Méregteleníteni is elkezdtem. És ezt nem csak fizikai értelemben értem, hiszen a lelkemet és az elmémet is igyekszem kitakarítani, és felszabadítani. Ehhez tökéletes olvasmányokat találtam, amikor rábukkantam a PranaShop.hu weboldalára. Remek honlap, ahol igazán különleges termékeket találhat, bármely odalátogató vásárló. A kedvencem a könyveken és a fantasztikus PADMA Basic kapszulákon túl, a meditációs ülőpárnám, a nyugtató és csodás imafüzérem, és a Buddha szobrom. A PranaShop tehát, egy fantasztikus webáruház, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.