Vonzó színek a Fill @ Go-nál

fillandgo.huA Fill and Go Webáruháznak köszönhetem, hogy együtt vagyok életem szerelmével. Ha Marci nem látja meg a csodálatos Ferrari piros sport géllakkomat, lehet, hogy meg sem szólít. Érdekes történet, mert valóban a lakkomat látta meg először és már azalapján tudta, hogy tetszem neki. A vonaton utaztunk, ő pedig mögöttem ült. Kizárólag az ablakban tükröződő jobbkezemet látta. Azt mondta, vagy húsz percig gondolkodott rajta, hogy odaüljön-e hozzám. Végül sokkal romantikusabb lépést tett. Előrenyújtott nekem egy kis cédulát, amin ez állt: „Nagyon szép a kezed!” Rettenetesen szurkoltam, hogy valaki olyan küldje, aki nekem is tetszik. Visszaírtam, hogy: „Mellém ülsz?” Mire Marci felállt. Amikor megláttam a nagy kék szemeit, olyat éreztem, mint még soha. Szerelem volt ez első látásra, és azóta is együtt vagyunk. Mondanom sem kell, hogy Marci imádja az összes géllakkot, amit a kedvenc webshopomból rendelek. Köszi Fill & Go!