Xbox játékok a barátokkal

xbox

xbox

Egyik este csak mi, fiúk gyűltünk össze a szüleim házában, az alagsorban, amit hetente egyszer birtokba vehettünk, naná, számítógépes játékokat játszottunk. Egyik na a húgom és a barátnői is lejöttek, hogy játszani akarnak. Na ezt nem engedhetem, két évvel fiatalabb, én vagyok a férfi, nem lehet. De a barátnői olyan csábosan mosolyogtak rám és a barátaimra, hogy percek alatt teljes volt az összhang. Én az xboxaimat a debrecenkonzol.hu-tól választottam, így aztán volt bőségesen. Már csak azt kellett megtalálni, melyik legyen az, ahol vagy mind együtt játszunk, vagy külön a fiúk, és külön a lányok. Ez utóbbinál maradtunk, végül olyan nagy volt a szurkolás, mintha egy igazi kosárlabda-meccsen lennénk, és ezt már a szülők is meghallották odafent. Szerencsére semmi baj nem lett belőle, hoztak le nekünk üdítőket és chipseket, így remekül alakult az este. Ők pedig sóhajtva megjegyezték, hogy azért a disco sem volt annyira rossz – no persze, az ő idejükben….