Esetleg precíz vagy, és az a jó, ha minden egy helyen található? Ahány embert, annyiféle munkahely, annyi asztal. Természetesen a számítógép és a laptop kijelzőjére is érvényes az, ami a munkaasztalokra: a nagy kijelzőn szétpakolhatjuk az ikonokat, állományokat és munkaablakokat. A legnagyobb különbség a hagyományos munkahelyek és a számítógépes munkahelyek között, hogy a legtöbb irodában egyetlen kijelzőt csatlakoztatnak a számítógéphez, a laptopnak pedig csak a beépített monitorát alkalmazzák. Ez nem minden munkához felel meg, ezért érdemes fejleszteni a számítógépes munkahelyeket. A monitorok és kijelzők gyártói elsősorban a játékosokat célozzák meg termékeikkel, hiszen ők azok, akik sokat költenek egy, illetve több jó monitorra is, míg a munkahelyek kialakításánál a legtöbb munkáltató a minimumra szorítkozik. Vannak viszont olyan munkahelyek, ahol nem tudjuk megspórolni a kijelző méretét és kénytelenek vagyunk beszerezni a létező legnagyobb kijelzőket. Tervezésnél például az óriási érintőképernyő segíti a legjobban a munkát. A kivetítő használata ilyenkor nem célszerű, hiszen a munkatársak a kijelző előtt állva eltakarják a képet. Szerezze be Ön is a legamaster.shop webáruházból!