Autószerelő barátom tesztelő és mérő műszereket vásárolt

rétegvastagság mérő

rétegvastagság mérő

Autószerelő barátomat látogattam meg a múltkor. Éppen volt egy kis szabadideje, így egy kávé mellett beszélgettünk. Ilyenkor, mint férfiaknál szokás, sok minden szóba kerül, és persze sokszor jó nagyokat szoktunk nevetni is! Az udvarban egy autó állt, mondtam a barátomnak, hogy milyen szép a karosszéria, meg a festék, pedig már jó öreg autó volt! Eredeti festésnek látszik, mondtam! Mindjárt megnézzük, hogy az-e, mondta a barátom! Hogy állapítod meg, kérdeztem Tőle. Most rendeltem egy rétegvastagság mérőt a metroman.hu webáruházból, azzal meg tudjuk nézni, hogy eredeti festék van-e rajta, vagy már karambolozott, és újra festették egyes elemeket. De gyere, megmutatom, vettem még néhány digitális tesztelő és mérő műszert is! Meg egy ODB2 autó diagnosztikai műszert is, így sok autónál már egy laptop segítségével sok mindent meg tudok állapítani! Most már a Te autódra is csak egyszerűen rácsatlakozok, és sokkal könnyebb dolgom lesz! De gyere, először nézzük annak a kocsinak a festését a rétegvastagság mérővel, vette a kezébe.